Tegnap miután megtaláltam a csatornát, ahol JaeJin tudósítóként
dolgozik, rögtön magával ragadott az álom, abban az öltözetben, amiben az utcán
voltam. Pontosan ezért kezdem a mai napom egy felfrissítő zuhannyal, persze
csak akkor megyek el a fürdőbe, mikor már feltettem vizet a teámnak, hogy kellő
hőmérsékletre melegedjen, s el is készítem azt, és egyértelműen meg is ittam,
mikor még kellemesen meleg. Életemben nem esett még ennyire jól, ahogy végig
folyik a hátamon a víz, mint most, pedig a hajam is nedves lett, amit nem
szeretek, viszont most kivételesen ki van bontva. Mikor kiszállok a kádból,
amiben igaz, fürödni nem lehet, csak kényelmetlenül, nem törölközöm meg,
egyszerűen magam köré tekerem a törölközőt, majd a szobámba megyek másik
ruháért. Az ágyam mellett van a szekrényem, az ajtótól alig egy méterre, a
másik falon két ablak van. Kiveszek a szekrényből egy fehér alsóneműt, és egy
fehér melltartót, s felveszem azokat, a törölközőt a fejemre terítem és a
hajammal együtt összecsavarom. Mint minden egyes nap, most is egy hosszú, meleg
zoknit veszek fel, s tegnapi nadrágommal ellentétben egy szűk farmert szenvedek
fel lábszáraimra, s onnantól már könnyen megy. Egy világoskék, szinte fehér
hosszú ujjút veszek felülre, aztán a dolgozószobámba megyek befejezni a cikket.
Tudom jól, hogy még csak szerda van, ennek ellenére én szeretném befejezni még
péntek előtt, hátha tudok segíteni még valaki más dolgába. Átolvasom, amit
tegnap írtam, nem találok benne hibát, mondjuk, ez semmit se jelent. Mivel már
megálmodtam, mit szeretnék írni, ezért könnyen megy, bár rengeteg mindent írok
félre, amit utána igénytelenül átsatírozok. Mikor úgy érzem, végeztem,
háromszor olvasom át, hogy azt írtam-e, amit szerettem volna és, hogy az
helyes-e. Leveszem a törölközőt a fejemről, de hajam még most is vizes, ezért
gyorsan a fürdőbe megyek megszárítani, a hajszárító a mosógép tetején van,
beviszem a szobámba, s bedugom az ágyam melletti konnektorba és hajam
szárításába kezdek. Miután készen
vagyok, felkapom a kabátom és annak a zsebébe berakom a papírt, amire írtam, a
másik zsebébe a telefonomat teszem el, majd felveszem a csizmámat is. Leoltom a
lámpákat, majd kimegyek, s bezárom magam után az ajtót, a kulcsot a lap mellé
rakom be. A lépcsőházban találok egy
kiírást, ami eddig nem volt ott, lényegében az egész arról szól, hogy december
tizenötödikén, tizenhatodikán és tizenhetedikén nem lesz víz. Szuper, ötletem
sincs, mit fogok csinálni azalatt a három nap alatt! Elindulok a buszmegállóba,
s csak nagyon tudom remélni, hogy mivel már elmúlt tíz óra, alig lesznek a
buszon. Szerencsém van, rajtam kívül öten lehetnek, na, meg ugye a sofőr, bár
így se ülök le, hiszen csak három megállót megyek, amit a busz körülbelül nyolc
perc alatt tesz meg. A busz után szokásomhoz híven az irodát veszem célba,
boldogan kissé gyorsan haladok az épület felé. Televagyok energiával, így
inkább a lépcsőt választom, hogy felmenjek a harmadikra. Megkeresem HongKit, és
leadom neki a cikkem. HongKi az újságunk egyik szerkesztője, szinte mindenki
emailben küldi el, amit ír, viszont nekem HongKi szokta begépelni őket, amiért
hálás vagyok neki.
- Van olyan, hogy te valamit az utolsó pillanatban adsz le? –
kuncog, majd elveszi tőlem az enyhén összegyűrődött papírlapot.
- Tudod, hogy nem hiszek a jobb később, mint soha mondásban.
Köszönöm, ismét. – rámosolygok, s az asztalomhoz indulok, ahol a mindig boldog,
fiatal lány gyakornokunk áll, Seulgi.
- Joohyun, itt járt egy srác, és itt hagyott neked valamit.
Beraktam a fiókba. – mint mindig most is vigyorok, csak most máshogy, ahogy a
legtöbb újságíró szeret a dolgokba többet belelátni, pedig én még azt sem
tudom, ki küldött és mit.
- Köszönöm, Seulgi. Szép napot!- ülök le székembe, s
elkezdem kihúzni a fiókom.
- Neked is! Majd mesél el, ki ez a srác. – csak somolyogva
bólogatok, és kirántom az egyetlen dolgot, ami a fiókomban van, hiszen nem
használom, miközben Seulgi elmegy. Egy képeslap az, ami nagyeséllyel
gyerekeknek szól, hiszen apró, színes dinók vannak rajta, kinyitom a lapot, s
rögtön olvasni kezdek: Mielőtt azt
hinnéd, hogy valami őrült vagyok, muszáj vagyok leírni, hogy tényleg az vagyok!
De nem akármilyen bolond, hanem JaeJin. Ne tudd meg, milyen nehéz volt
kideríteni, hogy pontosan melyik épületbe is kell ezt vinnem, mivel mindenki
nagybarátja, a google, nem volt nagy segítségemre, sőt inkább össze is zavart,
viszont az újságotok hátlapján szereplő címmel végre biztos lehettem, melyik
irodában dolgozol. El is olvastam az újságot és bár eléggé nehezen, de
megtaláltam a cikked a múlt heti autó balesetről, ami pont az irodátok
utcájában történt. Szóval, hogy a lényegre térjek; nagyon remélem, hogy
elolvastad eddig, különben lemaradsz arról, mit is szeretnék, ha mázlim van,
akkor benn vagy ma, ha nem, akkor szívtam. Szeretnék neked mutatni valamit,
négykor az iroda előtt leszek. Esetleg, ha nem érsz ré, és látod az üzenetet,
akkor kérlek, hívj fel, de akkor is hívhatsz vagy írhatsz, ha megkaptad, nehogy
feleslegesen kelljen fagyoskodnom. MBC néven mentettem el magam. Szép napot! :)
Miközben olvasom is csak vigyorogni tudok, utána meg
végképp. Előkapom a kabátom zsebéből a telefonom, amit az asztalra rakok, rá a
levélre, kabátomat pedig a székem háttámlájára terítem. Telefonomon megkeresem
JaeJin névjegyét, amit nem írtam át, és írok neki egy üzenetet: Láttam a lapot.
Kíváncsian várom, mit szeretne mutatni. A telefonom órájára
pillantok, féltizenegy múlt hat perce, ami azt jelenti, hogy még rengeteg időm
van, szóval keresek magamnak valami elfoglaltságot. Seulgit kezdem keresni,
hátha tudok segíteni neki. Soha sincs bent mindenki, ezért ő, ameddig csak
gyakornok, mindig annak a helyén ül, aki épp nem dolgozik az adott nem, bár azt
mondta, az én helyemen nem szeret ülni, mivel el van dugva, s ha én nem vagyok
ott – már pedig, ha ott ül, akkor nem vagyok ott- nincs, ki segítsen neki.
Igazából fogalmam sincs, ma ki nem dolgozik különböző okok miatt, ezért
elkezdem az egész irodát bejárni, mindenki dolgozik, szóval senki nem néz, hogy
hülye vagyok-e, pedig van, aki gondolkozás nélkül megkérdezni, mit csinálok. Tao asztalánál találom meg, s meg is állok a szék mellett, amin ülve
teljesen belemélyedve írja, amit írnia kell, én meg csak mosolygok.
- Joohyun, pont jókor. – nézz fel rám csillogó szemekkel.
- Mi kéne? – somolygok.
- A bámulatos szó helyére tudsz másikat? Tudom, hogy van egy
csomó, de most egy se jut eszembe. – sóhajt egyet.
- A káprázatos megfelel? – mosolygok továbbra is.
- Igen, az tökéletes. Köszönöm szépen! – vigyorog, ahogy
mindig szokott.
- Káprázatos egy szó, mi? – néha borzasztó szóvicceket tudok
mondani, amiben a legrosszabb az, hogy nekem tetszenek, de közben kellemetlenül
érzem magam tőlük.
- Mint a srác, akitől a levelet kaptad. – kuncog. – Ki az a
fiú egyébként? – kíváncsian figyel engem, válaszra várva.
- Nekimentem azon a festményes kiállításon. – mosolygok,
mikor megjelenik előttem a pillanat, mikor mellkasának érkeztem.
- Arra te mentél? Én szerettem volna. – az utolsó mondatot
motyogva mondja.
- Miért nem szóltál? Cserélhettünk volna. – vagyis most így
utólag biztos nem cserélnék, de még előtte simán odaadtam volna neki.
- Elvettem volna tőled ezt a férfit, akinek mi a neve? És
miért írt neked? Tetszik? Vagy te neki? – én is kíváncsi vagyok, s mindenki,
aki ebben az épületben van, viszont senki sem annyira, mint Seulgi.
- JaeJinnek hívják. Mutatni szeretne valakit. Hát, az tény,
hogy nem szoktam két perc után megkedvelni valakit, ennek ellenére őt sikerült.
– ha egyáltalán volt az két perc, amint megszólalt, kedveltem. Lehet, hogy
teljesen bolond lettem.
- Akkor ez első látásra szerelem? Erről kéne írni. – Seulgi
annyira televan energiával, s úgy fel tud pörögni apró dolgokon, de ez annyira
illik hozzá.
- Egy szóval nem mondtam, hogy bárki is szerelmes. – és ez
így is van. Már az is őrültség, hogy kedvelem, miközben két napja, hogy
találkoztunk, nemhogy szerelmes legyek belé.
- Most még, de fogadjunk, hogy azok lesztek. Ha nyerek,
elviszel moziba, oké?- még, ha veszítek is, a mozi nem egy rossz dolog és nem
zavar, ha két jegyet kell vennem egy helyett.
- Benne vagyok, de ha én leszek a győztes, akkor elhívsz
teázni, rendben? – a legjobb az lenne, ha most ihatnék egy teát.
- Bármit kérhettél volna. Mindenképpen belementem volna,
hiszen tudom, hogy te leszel a vesztes. – imádom, hogy ennyi önbizalom van
benne. – Viszont teáról jut eszembe, nem jössz le velem az automatához?
- De, persze, úgyis innék egy teát. – Seulgi feláll, majd
elindulunk a lift felé, de mikor az leér, hozzánk televan emberekkel, így
egyszerűen csak egymásra nézünk, s szó nélkül elindulunk a lépcsőn. Az
automatához leérve, ami a földszinten van, esik le, hogy a kabátom zsebében van
a pénztárcám fenn az irodában.
- A francba már! Seulgi, figyelj, fenn maradt a pénzem,
mikor felmegyünk, visszafizetem, jó? – nem ez az első ilyen alkalom, s ez az,
amiért a gyakornokunk kuncog.
- Egyértelműen. – mosolyog, és már nyomja is be a citromtea
gombot, majd elkezdi bedobálni a fémérméket, a gép pedig már csinálja is a
kérésünket. Miután ezzel kész van, a most készült teát a kezembe nyomja, amit
meg is köszönök, s megismétli ugyanezt. Leülünk a padra, hogy ott igyuk meg
forró italunkat. Vagyis úgy forró, ahogy egy tea tűrhetően az tudd lenni, ahogy
olyan finom, nem úgy, mint a forró csoki.
- Egyébként mennyi az idő? – kérdezem Seulgire nézve, aki
már kapja is elő telefonját a nadrágja zsebéből.
- Négy óra lesz kilenc perc múlva. – mielőtt bármit mondok,
végig megy bennem a teljes kiakadás, amit nem mutatok. Nem lehetséges, hogy
három óra ötvenegy legyen, amikor ránéztem a telefonomra féltizenegy volt, s az
is legfeljebb csak egy háromnegyedórája lehetett.
- De hát, az lehetetlen! Egy óra sem lehet, nemhogy három. –
a mellettem ülő lány a falon lévő órára pillanat, majd én is, amin az idő három
óra ötvenkettő. – Tönkrement volna a telefonom órája? Egyáltalán lehetséges ez?
– gyorsan megiszom a teámat, a műanyag poharat egy egyenes dobással a
szemetesbe hajítom.
- Látom, sietsz. Nem kell megvárnod, következőleg te
fizetsz, és akkor ez is letudva. – aranyosan rám mosolyog.
- Szuper vagy, köszönöm! – integetek, s már indulok is
felfelé. Eszembe se jut a liftet használni, inkább a lépcsőn rohanok felfelé.
Mondjuk, még van nyolc percem, vagyis szerintem már csak hét, de utálok késni.
Mikor felérek, rögtön a helyemre megyek, s magamra kapom a kabátom, a levelet a
cikk helyére rakom és reménykedek benne, hogy nem esik baja, már éppen indulnék
lefelé, amikor HongKi megjelenik előttem.
- Joohyun, Tao beteg, ezért nem tudja megcsinálni a
felmérését. Meg tudnád csinálni helyette? Péntekre kéne, mint mindig minden. –
arcán látszik, hangján pedig hallatszik a kétségbeesettség.
- Milyen felmérésről van szó? – mégis csak szeretem a
munkám, s hátha meg tudom csinálni péntekig.
- Három kajáldát kéne felmérni, majd egy cikkben
összehasonlítani. Légyszi, légyszi!- néz rám bociszemekkel, amiről nagyon is
jól tudja, hogy a gyengém.
- Megcsinálom, csak add oda a listát az éttermekről. Na, meg
ígérd meg, hogy finom lesz mind a három. – mivel ma még úgysem ettem semmit, s
ha jobban odafigyelek, korog is a gyomrom, úgy tervezem, hogy még ma kipróbálom
az ételeket, és akkor holnap már csak a cikket kell megírnom.
- Te vagy a legjobb! Köszönöm! Igazából hamburgerező az
összes. A lista pedig itt van. – nyom a kezembe egy teljesen összegyűrődött,
néhol szakadt kis papírt. – Hajrá! Köszi, még egyszer!- int egy aprót, s már
indul is útjára, én pedig a lépcsőn lefelé, amin haladva a lapot hajtogatom
szét, hogy lássam a neveket. Az automatánál már nem látom Seulgit, így rögtön
kimegyek, és elolvasom az első nevet a papíromon: Han-MI. Életemben nem jártam
még itt, szóval már érzem, milyen nehéz is lesz eljutnom oda.
- Hé, Joohyun!- hallom meg JaeJin hangját mögülem, mire
rögtön meg is fordulok. Nem hiszem el, hogy pár pillanat alatt elfelejtettem,
hogy vár rám. JaeJin mellém ér, s én ránézek gyönyörű arcára, majd kissé libabőrös
nyakát kezdem figyelni, amin ismét nincs semmi. – Próbáltál meglépni, mi? –
kuncog.
- JaeJin, nézd, tudom, azt mondtam, ráérek, azaz nem mondtam
ezt, de erre utaltam, viszont az egyik kollégám beteg, így három különböző
hamburgert kell ennem, három különböző helyen, de elmondhatatlanul érdekel, mit
szeretnél mutatni, szóval nem érsz rá pénteken? – bár nem mondom, mégis
bűntudatom van, igaz, JaeJin ezt nem tudja, s végig csak azzal a csodálatos
mosolyával néz engem.
- Segítek neked, szeretem a hamburgert. Helyesbítve csak
elkísérlek és eszek egy jót. A péntek is tökéletes, ne aggódj! - legalább nem
leszek egyedül, s a társaságom még jó is lesz. Boldoggá tesz, hogy velem jön. –
Mi az első hely, ahová menned kell?
- Köszönöm, JaeJin, tényleg hálás vagyok. Nincs megadva a
sorrend, de a Han-MI szerepel a lista legelején. –egy csomó indok van, amiért
jó, hogy velem jön, de ami most rögtön eszembe jut az az, hogy hátha ő tudja,
merre kell menni.
- Akkor menjünk a metróhoz, két megálló azzal, majd sétálni
kell egy kicsit visszafelé. –mázlim van, mivel semmi kedvem nem volt
megkérdezni senkit, hogy hol van. El is indulunk a metróhoz, de mielőtt
lemennék egy csaj konkrétan JaeJinbe csimpaszkodik, és jó, ha van egy centi
távolság a fejük között. A lány körülbelül ugyanakkora, mint én, haja szőke,
enyhén hullámos, s kis híján a fenekéig ér, minden ruha, ami rajta van
rózsaszín, nadrágja és bakancsa között –ami annyira pink, hogy már fáj tőle a
szemem. – kilóg a bokája, kabátja leér a térdéig, az alján pedig csipkék díszítik.
Végül is, ha úgy vesszük, JaeJinen is az összes ruha ugyanolyan színű: szürke.
Bár az ő kabátja csak a derekáig ér, s neki a bokáján rajta van a bakancsa,
amibe be van tűrve a nadrágja. A szürke és a rózsaszín amúgy sem passzol,
legalábbis szerintem.
- JaeJin, miért mentél el olyan korán? Azt hittem, ma sokáig
bent maradsz, és akkor együtt lehetünk egy kicsit. JaeJin! – nyávog. A
nyavalygás viszont illik a rózsaszínhez. De bárhogy nézem, ez a lány teljesen
kiakaszt. Fogalmam sincs, mi a neve vagy, ki ő, bár egy dologban biztos vagyok
az első perctől fogva, vagyis kettőben. 1. Hogy ő nem JaeJin nővére 2. Abban,
hogy irritál. Ameddig ez a nő vagy mi JaeJinhez olvad, én elindulok. Az első
étterembe csak el találok most már, a többit pedig valahogy megoldom.
- Yeri, hagyj most egy kicsit, kérlek. – a lány itt
hisztizni kezd, de abból ítélve, hogy JaeJin pár pillanat múlva már mellettem
halad a lépcsőn, az jön le, hogy nem nagyon izgatja.
- Ki volt az a rózsaszín nő? – szerencsénkre jön is a metró,
szóval a kérdésemre csak akkor kapok választ, mikor már felszálltunk.
- Az MBC egyik operatőrje, Yeri a neve. Talán egy kicsit
tapadós, de egyébként aranyos. –semmitmondó tekintettel mondja mind ezt, így
nem nagyon tudom levenni, mit is gondol.
- Operatőr helyett nem inkább tündér? És aranyos? Mindegy,
nem ítélkezem, főleg nem úgy, hogy nem is ismerem. –szóval JaeJin kedveli őt,
ahhoz képest, hogy engem egy pillanat alatt idegesíteni kezdett. Mivel ülőhely
már nincsen, s mindenhol emberek vannak, akik egymást lökdösik, így kapaszkodni
is alig bírunk. Arra, amit mondtam JaeJin nem nagyon reagál, csak bámul
fapofával. –Két megálló, ugye? – hangját megint nem hallhatom, egyszerűen csak
bólint egyet, mikor a föld alatt közlekedő jármű megáll az első megállónál. Hál’
Istennek a tömeg fele leszáll, s mi már kényelmesen tudunk kapaszkodni arra az
egy megállóra. A következő állomásig teljesen simán megy, de amikor odaérünk,
borzasztó nagyot fékez és én JaeJin karjaiban végzem.
- Jól vagy? –JaeJinnek végre lemosódik a fapofája, s némi
aggodalom jelenik meg az arcán. A kérdésére nem szeretnék választ adni, hiszen
lehet, hogy majdnem dobtam egy hátast, de úgy érzem, mégis nagyon boldog
vagyok. Persze, ha egy ismeretlen fog meg, akkor nem vagyok jól, de nem egy
ismeretlen volt, hanem JaeJin. A pillanat kezd egyre kínosabb lenni, ezért
kiegyenesedem, s leszállok, JaeJin pedig jön utánam.
- Haragszol rám? Azért, amit Yerire mondtam? –kérdezem,
miközben a lépcsőn haladunk felfelé, majd a tetején megtorpanok, mert csak
annyit tudok, hogy visszafelé kell menni, de itt van vagy száz irány.
- Dehogy, csak elgondolkodtatott. Tudod, egyszerre kezdtem
vele az MBC-nél dolgozni, ezért akkor nagyon jóba lettünk. Persze, tudtam, hogy
idegesítő, de azt nem, hogy egy pillanat alatt felmegy valakiben a pumpa
miatta. –ő elindul a helyes irányba, én meg követem őt. Mivel nem nagyon
szokásom hamburgert enni, így nem csoda, hogy nem ismerem azt a helyet, ahová
megyünk. Nagyon keveset sétáltunk, de már látom az éttermet. JaeJin kinyitja az
ajtót, majd előreenged.
- Köszönöm, és most én fizetek. – mosolygok rá, miközben ő
is bejön.
- De ne már! Akkor a következő helyen én fizetek, aztán
megint te, és akkor kvittek vagyunk, így oké neked? –a gondolkozása logikus. A
forró csokival együtt mindketten kétszer fizetünk.
- Rendben, legyen így. Ugyanazt eszed, amit én? Mivel én
sima hamburgert eszek, minden extra nélkül. –állok be a sorba, ahol csak ketten
állnak előttem.
- Akkor én is azt eszek. Úgyis tudom, hogy finom. – kuncogok,
mire ő csak mosolyogva néz engem.
- Annak könnyű dolga van, aki ismeri a helyet. – sorra kerülve
rendelek két sima hamburgert, majd kapunk egy számot, amivel mehetünk majd
értük, s fizethetünk. Amíg nem mi jövünk, addig leülünk egy asztalhoz.
- Mik szerepelnek még a listádon? - előveszem a kabátom
zsebéből a már egyáltalán nem ép papírlapot.
- Burger Hunter és Yaletown. – Egyértelműen nem ismerem egyiket
se.
- Az elsőről eszembe jutott egy sorozat. –most, hogy így
mondja, nekem is.
- A City Hunter Lee MinHoval? –kérdezem, hátha ugyanarra
gondolunk.
- Igen, az. –vigyorog, miközben mondják a számunkat, ezért
felállok, s elmegyek a kajáért, és fizetek, majd visszaülök JaeJinnel szembe.
- De az egy kissé durva volt. MinHo átszúrta a saját kezét
azért, hogy fájdalmat okozzon az apjának, aki nem is az apja. Legalább három
apja volt, egy butább ember hogy követi ezt nyomon? –ameddig beszélek JaeJin enni
kezd, mikor befogom, én is ezt teszem.
- De te nem vagy ostoba, szóval neked nem okozhatott problémát.
–a szája még félig televan, miközben beszél.
- Problémát nem okozott, de maradandó nyomokat hagyott
bennem. A sorozat fele még mindig nem fér a fejembe. Túlságosan jó volt. –az utolsó
mondat után egy óriásit harapok a hamburgerbe, aminek isteni íze van, tökéletes
harmóniát hoz létre minden, ami benne van.
- Szóval szereted ezt a sorozatot. Végül is, tényleg nem
volt rossz. –még hogy nem volt rossz. Nincs még egy olyan sorozat, mint a City
Hunter. Válasz helyett inkább csak eszek tovább, míg el nem fogy, de JaeJin így
is előbb végez, s megtörli a száját egy szalvétával a kabátja helyett. –
Mehetünk? –kérdezi, amikor az utolsó falatot nyelem le, majd én is megtörlöm
arcom alsó részeit, majd felállok.
- Mehetünk. –megfogom a két tálcát, s lerakom a helyükre.
- Akkor Hunter? –somolyog, miközben kimegyünk.
- Hunter, de te tudod, hol van? –nézek rá mosolyogva, de ő
csak megrázza a fejét.
- Viszont megnézhetem a telefonomon. –nadrágja farzsebéből
nagy nehezen előveszi a készüléket, majd azon nyomkodni kezd valamit.
Egyáltalán nem értek a telefonokhoz, de nem is izgatnak, igaz, nekem is okos
telefonom van, de ezeréves. – Nem jó a lefedettség, neked nincs internet a
telefonodon?
- Nincs, de ha lenne, se menne, szerintem. –motyogom, majd
teszek egy kört a saját tengerem körül, s apró reményeket fűzök ahhoz, hogy
megpillantom a Burger Huntert, de nem.
- Ja, tényleg. Azon az óra se működik rendesen. Lehet, hogy
vírusos, el kéne vinned szervizbe. –szóval ő tudta, hogy rossz?
- Akkor te tudtad, hogy nem jó az órám? Miért nem szóltál? –JaeJin
csak rötyög egy kicsit, miközben én kissé morcos fejet vágok.
- Betöltött az enyém. Csak sétálni kell. Kissé el van dugva,
de megtaláljuk. –elindul, s én pedig totyogok mögötte. Végig a telefonját
bámulja, ami mutatja az utat, az úttestnél megáll, így melléérek. A
gyalogosátkelőn átérve egy olyan dolog történik, amit talán a lehető legjobban
utálok, szétszakad a hajgumi a hajamba, s a hajam egy pillanatig nem marad a
helyén, már bomlik is szét.
- Ezt nem hiszem el! –akadok ki, mire JaeJin rám néz.
- Mi a baj? –állunk meg mindketten.
- Semmi, csak a hajgumim szétszakadt. –kínosan érzem magam.
JaeJin arca alig harminc centiméterre van az enyémtől, s a hajamat bámulja,
majd lágyan beletúr, és két oldalra szedi az egészet.
- Így is gyönyörű vagy. –mosolyog rám, majd tovább indul.
- Köszönöm. –motyogom, ismét kissé lemaradva JaeJintől. Az
étteremhez érve minden rendben megy, főleg, hogy csak mi voltunk bent, és az se
zavar, hogy JaeJin fizet, mivel így tényleg kvittek vagyunk. A hamburger itt
tényleg nagyon egyszerű, s kevésbé finom, mint az első helyen, ebben JaeJin is
egyetért. A következő gyorsétteremhez buszozni kell, ami lassan halad, mivel
dugó van, viszont, mikor odaérünk és megkapjuk a kaját, úgy gondolom, megérte
annyit a dugóban, a büdös buszon állni, mivel életemben nem ettem még ilyen
finom hamburgert, mint a Yaletownban. Miután végzünk, JaeJin haza kísér, hiába ellenkezem, s egy jó
éjt után fel is megyek lakásomba, majd rögtön lezuhanyozom, mielőtt megint így
aludnék el. Azt hiszem, JaeJin tényleg elvette egy kicsit az eszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése