Az év első tíz napja nehézkesen telt, bár az első pár napon
még megvolt a szilveszterrel járó felhajtás, így csomó részegekkel történt
balesettről, gyújtogatásokról írhattunk. Nem, ezek nem jó dolgok, de a munkák
része, ilyenkor úgyis csak ilyennek történnek, s ez volt az egyedüli dolog, ami
el tudta terelni a figyelmemet, főleg a kilencedikei napról. Akkor volt egy
hónapja, hogy találkoztunk. Azonban ma, ma már tizenegyedike van, és azzal
büszkélkedhetek, hogy ez a tizenegyedik nap, amit túlélek JaeJin nélkül! Már
kezdem megszokni, hogy csak a hangját hallom naponta többször, rövidebb időre.
Munka után egész nagy meglepetés áll előttem. Már öt perce
csak bámulom, mire végre meg is szólalok.
- Na, jó, Yeri, mit szeretnél? Gondolom, arra már rájöttél,
hogy SeungHwan nincs benn, szóval mondjad. –nézek kislányos arcára. Nem látok
lemondást a tekintetében ebből arra következtetek, hogy nem is a barátnője
miatt jött. Komolyan engem szeretne látni[TC1] ?
- Szeretnél régi sztorikat hallani JaeJinről? Van a közelben
egy kávéház. Árulnak teát is, meghívlak. –haját kezdi babrálni zavarában. Nem
fér a fejembe, hogy komolyan barátkozni próbál velem, ahogy az se, hogy
rábólintok. Mikre rá nem veszi valaki hiánya az embereket.
- De ne érts félre. Én tényleg nagyon nem kedvellek.
–fordulok felé szigorúan, majd felállok az asztalomtól, mondatomra Yeri
felkuncog, mire a lifthez kezdek indulni vele.
- Én se téged. Az exem barátnője vagy. Hogy kedvelhetnétek?
–mosolyog legnagyobb meglepetésemre aranyosan. Oké, JaeJin, gyere haza, mielőtt
teljesen bolond leszek. Én tényleg nagyon, de nagyon nem kedvelem ezt a lányt.
A kávéházban alig ülünk le, s Yeri már beszélni is kezd. Rendben, a hangja még
mindig zavar egy kicsit.
- Érdekel, hogy jöttünk össze? –pislog felém csillogó szemekkel,
viszont apró fintorgásomra rögtön más történetek után kezd kutatni a fejében. –
Akkor elmeséljem, hogyan bénázott? Az már vicces és semmi köze hozzám.
- Rendben, hallgatlak. –mosolyogok rá. Mikor éppen
belekezdene, megjelenik egy alkalmazott, hogy rendeljünk. Ő forró csokit, én
pedig citromos teát, aztán tényleg bele is kezd.
- Egyszer nem tudta bekapcsolni a mikrofont. Egy mikrofon
nem sok gomb van, te is tudod, gondolom, viszont ő annyira izgult, hogy ha csak
egy pötty is volt rajta, mint dizájn, akkor ő azt is megnyomta. Addig
szórakozott, míg végül a kábelben kezdte keresni a hibát, a végére kiszakadt a
mikrofonból a kábel, tehát ténylegesen elromlott. Addig ügyködött, amíg igaza
nem lett abban, hogy az a mikrofon nem működik. –széles mosoly húzódik végig az
arcán, miközben mesél, halk nevetésemre csatlakozik hozzám. A következő
történet elején telefonom csörögni kezd.
- Emlegetett szamár. –mutatom meg Terinek, hogy JaeJin hív,
majd felveszem, azonban Yeri még ígyis beszél tovább. –Légyszi, amíg telefonálok
maradj csöndben, utána beszélgetünk tovább, jó?
- Yerivel vagy? –hallom meg JaeJin ledöbbent hangját a vonal
túlsó felén.
- Ah, igen…-motyogom.
- Hány perce? Mikor kezditek el megtépni egymást? Vagy
hogy-hogy? Baj történt? Összevesztetek? Ugye nem a rendőrségen vagytok
verekedés miatt? Mi történt? –halmoz el kérdéseivel, az én válaszom számára
önfeledt nevetés. Úgy hiányzik.
- Melyik kérdésre válaszoljak először? –kuncogtam.
- Haladj sorban. Nagyon remélem, nem történt semmi rossz.
–sóhajt fel kétségbeesetten.
- Nem tudom, mennyi ideje, nem mérem. Nem fogjuk, emiatt nem
kell aggódnod. Csak eljött, hogy igyak meg vele valamit, miközben beszélgetünk,
szóval éppen így teszünk. Nem történt semmi baj, nem is vesztünk össze. Egy
kávéházban vagyunk, nem a rendőrségen. A mi történtre pedig már válaszoltam.
- Elképzelni sem tudod, mekkora kő esett le a szívemről.
Akkor nem utáljátok egymást?
- Csak hiányzol nekünk. Ennyi. –jelentettem ki. Szinte
láttam, ahogy elmosolyodik. Tényleg bediliztem tíz nap alatt? –JaeJin, mit
gondolsz, mennyi idő alatt lehet őrültté válni?
- Egy másodperc, ha olyan történik. Miért? Megőrülsz értem?
–tudtam, hogy ezt mondja, tudtam.
- Meg. Teljesen. – iszom meg teámat, miközben elégedett
röhögését hallgatom. – Mi újság, JaeJin? Milyen napod volt?
- Kicsit fárasztó, de
úgy, hogy most beszélünk, már jobb. Lehet, hogy mire visszamegyek, egy életre
ráunok a sportokra és öt percenként van valami újdonság. Olyan sportokat űznek,
amikről hallani se láttam, nemhogy közvetíteni. Kár, hogy Koreában nem adják,
akkor egésznap nézhetnéd ezeket a képtelenségeket. Egyébként kitakarítanál
nálam, kérlek szépen? Majd meghálálom.
- Én téged szeretnélek nézni, nem számomra semmitmondó
sportokat. JaeJin, nem tudom, ez mennyire fog tetszeni, de én az elmúlt
napokban konkrétan nem mentem haza. Mármint minden nap nálad vagyok, szóval
folyamatosan takarítok. Sajnálom, hogy nem szóltam, de esténként már sosem
tudunk beszélni és a lábam valamiért mindig odavisz. Ne haragudj. Kifizetem a
számláidat, ha kell. –kezdem körmömet látni, de amint leesik, mit csinálok,
leengedem a kezem.
- Nem baj. –kuncog. –Örülök neki, ez azt jelenti, hogy
hiányzom. Én is nálad laknék fordított esetben. Ha kifizeted, akkor nem tudom
még, mit csinálok, de ne tedd. Borzasztóan hiányzol. –még talán tíz percig
beszélek JaeJinnel, utána Yerivel mesélünk egymásnak, s talán egy óra múlva
indulok haza. Kiváltképp élveztem Yeri társaságát. Úgy tűnik, ha csak JaeJin
egyik barátjaként tekintek rá, akkor igenis kedvelhető, csak meg kell tanulnom
elkülönítenem a dolgokat. Egyébként is én vagyok a barátnője és nem ő, tehát
nem nagyon mitől félnem.
A január többi része is rendben telt. Yerivel egész közel
kerültünk egymáshoz, a hónap végére talán a barátomnak is nevezhetem. Már
majdnem átvészeltem az egész februárt, mikor a hónap huszonkettedik napján
leváltják a főnökünket, s minden felborul. Bár nem rúg ki konkrétan semmit, de
utalásokat tesz. Senki sem azt csinálja, amit a pozíciója szerint tennie kéne.
Seulgi, Tao és én gyakorlatilag titkárnő és titkár szerepet veszünk át, pedig
ennek semmi köze a munkákhoz. Egésznap a főnökúr után ugrálunk. Innentől kezdve
JaeJinnek is csak erről beszélek a telefonba. Mi nem erre vállalkoztunk, mi újságírók vagyunk. Feldúltságom miatt
még aludni sem tudok. Ahogy kiderült hármunk közül egyikünk sem valami kitartó,
ha nem azt kell csinálnia, aminek igazából az életét szentelte, ezért is
mindhárman együtt kilépünk huszonnegyedikén.
- Ennyi. Nem vagyunk kitartóak és munkánk sincs. Mi lesz
velünk? – nézek végig rajtuk egy sóhaj kíséretében, felmondásunk után a volt
munkahelyünk előtti padon ülve.
- Kérdezd JaeJint. Ahogy elnézem éppen hív. –mutat éppen
kezemben szorongatott telefonomra.
- Ah, köszi. Nem kéne némítva tartanom. –veszem fel, s
fülemhez emelem. – JaeJin, mit tegyünk? Munkanélküliek vagyunk. –vakarom meg
tarkóm.
- Tudod, gondolkoztam. Van valami, amit nagyon régóta
csinálni szerettem volna, még Yerivel tervezgettem, beszéltem vele és benne
lenne, ha ti is. Ott vagytok mindhárman? Ha igen, akkor hangosítsd ki, kérlek.
Most van időm elmondani. –bekapcsolom a hangszórót, hogy mindenki halhassa,
majd lerakom a telefont az ölembe.
- Ki vagy hangosítva, mondhatod. –pillantok a telefonomra,
aztán a mellettem ülőkre.
- Tehát régebben szerettem volna egy oldalt csinálni, ahol
egyszerre jelennek meg cikkek, tudósítások meg minden ilyesmi. Gyakorlatilag a
mi munkák összetéve. Yerivel van egy barátunk HaeJin, aki szintúgy benne volt
ennek a tervezgetésébe. Ért az online dolgokhoz, tehát tökéletesen meg tudná
csinálni ezt a blogot is. Igazából csak egy fotós-kamerásra lenne szükségünk és
akkor meglenne minden. Mit szóltok? –Seulgi és Tao elmosolyodva bólogattak,
bennem azonban csak egy kérdés volt.
- Kilépnétek miattunk? Ezzel magatokat is tönkretehetitek.
–kétségbeesett motyogásomra munkátlan társaim se folytatják a mosolygást.
- Figyelj, Joohyun, szeretlek. Ez egy jó ötlet és ezt te is
tudod. Be fog válni. Egyébként is, ha már valamelyikünknek tönkre kell mennie,
akkor miért ne csinálhatnánk együtt? Csináljuk meg ezt. Szenvedjünk meg együtt
a csúcsra jutásért, jó? Csak ne aggódj, oké? Átgondoltuk mi ezt. Nem lesz baj.
–szavain én is elmosolyodom, s talán meg is hatódom.
- Köszönöm, Lee JaeJin. Fantasztikus vagy. – meredek magam
elé JaeJin jelenlegi arckifejezésére gondolva.
- Hívd fel Yerit, ő majd tovább tárgyal HaeJinnel. Amint
hazaérek, kilépünk mi is és akkor elkezdhetjük, jó? Viszont most mennem kell.
Vigyázz magadra!
- Tényleg nagyon hálás vagyok. Te is. Szia. –tettem le a
telefont.
- Jut eszembe Joohyun. Nekünk volt egy fogadásunk JaeJinnel
kapcsolatosan, úgyhogy irány a mozi! Én nyertem. –vigyorog rám, s felállunk.
- Tao, te nem tudod, miről van szó, de gyere te is,
meghívlak. – áll fel ő is.
- Köszönöm. –mosolyog rám.
- Egyébként nekem van egy kamerás ismerősöm. A Film után
felkeresem. –ezek szerint tényleg megcsináljuk. Seulgi összekötetéseinek
köszönhetően egy lépéssel közelebb vagyunk a célhoz. JaeJin tényleg
fantasztikus ember. Ott hagyja a munkahelyét azért, hogy nekem, azaz nekünk
segítsen. Igaz, így egy régi álma teljesül, de akkor is. Teljesen be van
biztosítva. Ő aztán tudja, mit jelent a valamit, valamiért. Remélem, megérte
áldozatot hoznia. Akárhányszor nekem célzott szavaira gondolok, megremeg a
szívem. Wow, tényleg eszméletlenül szerelmes lettem belé!
Seulgi választása szerint egy érett felnőtt filmet nézünk
meg, ami nem más, mint a Lego Batman! Egyébként jobb film, mint hittem volna.
Valami sokkal gyerekesebbre számítottam, ahhoz képest végig nevettük és figyelemmel
kísértük a filmet. Röviden, tömören: jó volt. A film után Seulgi a barátnőjéhez
indul a kamera miatt, Tao és én pedig haza, s mivel egy ideig ugyanarra kell
mennünk, együtt megyünk. Ameddig a buszra várunk, gyorsan felhívom Yerit, mi a
helyzet, aminek ő tökre örül. Megkérdezem tőle, hogy tényleg nem bánja-e a
válaszában pedig semmi megbánást nem lehet hallani. Yeri nagy eséllyel rosszul
hazudhat. Mindent le lehet olvasni a tekintetéből, mivel ugye a szemek soha nem
hazudnak, azonban most nem látom őt, viszont úgy tűnik, a hangja is mindent
elárul. Nála talán tényleg nem léteznek az olyan dolgok, mint titok és
hazugság.
Huszonhetedike éjjel az elalvás szinte lehetetlen, annyira
várom már JaeJint haza, azonban végül mégis csak az álmosság győz. Hajnali
kettőkor a telefonom idegesítő zúgására kelek, érte nyúlok, szinte meg se nézem
ki az, úgy veszem fel. Ismeretlennek vagy nem fontos dolgokért csak nem hív fel
senki ilyenkor. Csak belenyögök egyet telefon, majd JaeJin hangját hallom meg a
telefonba.
- JaeJin! Miért hívsz ilyenkor? Ilyenkor indulsz? Este hatkor érsz haza, nem?
Ilyen hosszú az út? –vakartam meg a fejem.
- Nálam vagy, ugye? –kérdezi, mire csak egy kába aha
szócskát hall tőlem. – Megtennél valamit?
- Persze. Mit szeretnél? – ülök fel lassan nagyokat
pislogva.
- Az ajtó mellet van egy pult. –felállok, s az ajtóhoz
csoszogok. –Van rajta egy kulcs. Nyisd ki az ajtót!
- Huh? Miért? –fogom meg a kulcsot, és ajtót nyitok.
Végignézek az előttem álló alakon, mikor leesik, ki ő, akkor az állam is
leesik.
- Lee JaeJin! Hogy-hogy itt vagy? Nem kéne még ott lenned?
Mi a fene az éjszaka közepén? Mégis hogy…? Annyira örülök! Nem álmodom, ugye?
Tényleg itt vagy, ugye? Nem egy szellem vagy? –elvigyorodik, s magához húzva
megcsókol.
- Elég bizonyíték? –kuncog, miközben szorosan átölelem. Pár
percig még így állunk szótlanul. _Na, engedj el egy kicsit, így nem tudunk
bemenni. –nevet halkan, de én nem engedem el ölelésemből, így kezdek hátrafelé
lépkedni befelé a házba, lábammal az ajtót becsapva.
- Megoldottam. Ügyes vagyok. –somolygok fejemet a mellkasába nyomva. –Nem engedlek el.
Már nagyon szükségem volt erre az ölelésre, szóval ne legyél önző és csak ölelj
át.
- Azt teszem, te bolond lány. –pöcköli meg ujjával a
derekam, aztán dús barna hajamba csókol.
- Ugye nem mész el többször? –pillantok fel rá.
- Nélküled többé nem. –szorít magához még jobban.
- Ez most egy ígéret, ugye? –engedem el, hogy megfoghassam
kezét és így dőlhessünk az ágyba.
- Igen, az. –bólogat aranyosan. –Bár… - kezdi, én meg máris
rosszalló pillantásokkal támadom. – A seregbe még be kell vonulnom, oda
nélküled kell mennem.
- Ya! JaeJin! Miért kell most ilyenekről beszélned? Minek
rontod a hangulatot? Ne legyél ilyen gonosz, kérlek! –fordítok hátat neki
kuncogva. Magamra húzom a takarót is, mire csak halk nevetését hallom, felemeli
a takarót, hogy ő is bebújhasson alá, majd átölel, s így alszunk el, végre együtt.
Több, mint egy héttel később, március 9.-én, mikor a hosszú zoknijaim
már hasznavehetetlenek, sikerül megcsinálni a weblapot az új munkánkhoz.
Szerencsések vagyunk, mert Seulgi barátnője, Sooyoung, aki jobban szereti, ha
Joynak szólítjuk, szívesen dolgozik velünk, igazán kedves és odaadó lány,
örülök, hogy velünk van. A cég neve közös megegyezés alapján Bloghíradó lett. HaeJinnel is jó
dolgozni, mivel mindenkinél idősebb, az ő házában dolgozunk és még az oldalt is
ő csinálta, egy kicsit olyan, mintha az apukánk lenne, de nagyon jófej, na, meg
magas. Yeri és JaeJin sincs annyit együtt, hogy zavarjon. Szóval a lényeg
annyi, hogy mindenki jól kijön mindenkivel. Mivel cikkeket mi már írtunk az
elmúlt napokban, éppen ezeknek a feltöltésén dolgozunk. Van egy megújult
szökőkút, amit ma délben adnák át, tehát JaeJinék kimennek a helyszínre, s ez
lesz az első tudósítás az oldalon. Igazából már csak promotálnunk kell
magunkat. Megbeszéltük, hogy amint van kint videó meg írás is, mindenki kirakja
a mindenféle közösségi oldalára, mivel már az is segítség, utána megpróbálunk
bepofátlankodni más oldalakra, plusz fizetett hirdetés meg ilyesmik.
Szórólapokban is gondolkozunk, lehet ma megtervezzük, kinyomtatjuk őket, aztán
holnap már osztogathatjuk is.
Estefelé, szinte pontban sötétedéskor, JaeJinnel kiülünk a
padunkhoz, ahol másodjára találkoztunk.
- Ez hóeséssel sokkal meghittebb. –mondom, miközben a
tiszta, de sötét eget bámulom.
- Akkor várnod kell, míg december lesz. –karol át.
- Kibírom, csak maradj velem. –nyomok egy puszit arcára.
- Veled maradok. egyébként mit csinálnál most, ha nem
újságíró lennél? –érdeklődően fordul felém.
- Hát, nem teljesen vagyok újságíró ezzel az internetes
oldal dologgal, de nagy eséllyel egy romantikus regényt írnék. –gondolkoztam el.
- Szeretnél könyvet írni? –kérdezi, mire bólogatni kezdek. –
Akkor miért nem írsz? Van laptopod, gondolom, vannak ötleteid is és tehetséged
is. Miért nem írod meg azt a romantikus regényt, amit akkor írnál, ha nem
újságíró lennél?
- Nem tudom, JaeJin, ez nem ennyi. Idő is kell hozzá meg
türelem. Na, meg ugye nem olyan egyszerű elkezdeni egy ilyet. Lehetséges, hogy
félbehagynám, akkor pedig kiderülne, hogy csak az időmet vesztegettem vele. –
sóhajtok fel a mondat végén.
- Szerintem írd meg azt a könyvet. –mosolyog rám. Válaszolni
készülök, amikor észreveszem, hogy valaki megáll előttem, végignézek rajta, míg
nem találkozik a tekintetünk- Egy férfi az. Középen elválasztott haj, kicsit
bandzsa, az állkapcsán van egy gyógyuló vágás, szemei álmosnak látszanak. – Mit
akar? –szór villámokat felé párom.
- Bae Joohyun, ugye? –néz rám nevet mondva, mire az egész
testem megremeg.
- Honnan tudja a nevem? –kérdezem dadogva, s félve nézek fel
rá.
- Mi maga, hogy csak úgy idejön és kinyögi a nevét? – JaeJin
még mindig ideges méregeti a férfit, miközben közelebb húz magához.
- Testvérek vagyunk. Kim WonPil vagyok, azaz Bae WonPil,
csak átvettem a nevelőszüleim nevét, minthogy az igazaiét hordozzam magammal
mindenhová. –az állam is leesik, a szívem megáll.
- Ez nem igaz. Nekem nincs testvérem. –kezdem hevesen
fejemet rázni, JaeJin megállás nélkül vizslatja WonPil arcát.
- Én is ezt hittem. Elkezdtem egy kicsit belemászni a
szüleink ügyeibe, hátha rájövök, minek nekik gyerek, ha utána csak tönkreteszik
és eközben találtam meg, hogy van egy testvérem, aki te vagy. Egy kicsit neked
is utánad néztem, hogy megtaláljak. A munkahelyeden kerestelek, azt mondták,
kiléptél, aztán azt is, hogy ezen a környéken élsz. Azért kerestelek meg,hátha
segítesz nekem ebbe, azonban az arckifejezésed azt mutatja, eléggé sokkolt vagy
ahhoz, hogy most ne tudj válaszolni. Ügyvédként dolgozom, odaadom a
névjegykártyám, minden elérhetőségem rajta van, ha úgy döntesz, csatlakozol
hozzám, s kiderítjük, miért is kellettünk nekik. –nyomja a kezembe a kártyát. –Most
megyek. Jó éjt! –hajol meg illedelmesen, majd elsétál. Köpni, nyelni nem tudok,
csak szorongatom a névjegykártyáját.
- Joohyun, kérlek, hadd, hogy utánanézzek ennek a srácnak,
mielőtt bármit teszel, nem biztos, hogy az igazat mondja. Ugye nem fogsz sírni?
–néz mélyen könnyes szemeimbe, s magához ölel. –Már felnőtt vagy. Ők pedig már
nem az életed része. Megpróbálok utánajárni, ki is ők és eltávolítani őket a
szüleim körül is, ahogy régebben kérted, rendben? Lehet, hogy már megváltoztak,
viszont semmi sem biztos. Utánanézek és nem lesz semmi baj, szóval ne sírj, jó?
–simogatja hátamat, azonban én nem fogom vissza magam, sírni kezdek. Ki más
előtt sírhatnék szabadon, ha nem JaeJin előtt?
