Csak magam
mögé pillantva észlelem azt, ami miatt úgy elhúzott. Ötletem sincs, hogy nem
vettem észre, ahogy egy őrült randalírozik a biciklijével.
- Köszönöm.
–mosolygok rá, miközben kimászok karjai közül, még ha kényelmes is volt ott.
- Nincs mit.
Nekem se tetszett volna, ha átgázol rajtad egy biciklis. –kuncogok, majd
rövidke hajamba való beletúrás után JaeJin szemeibe nézek, amik
kifogásolhatatlanul gyönyörűek.
- Akkor
megcsinálhatom veled az interjút? –kérdőn nézek rá, remélve, igent mond.
- Tudod, én
csak látni szerettelek volna, nem a munkáddal foglalkozni, hanem veled, de
persze. –motyogja kissé csalódottan, amitől rögtön mosolyognom kell.
- Ha
összeírok neked pár kérdést, te meg később leírod rá a válaszokat? Csak holnap
add oda. –válaszra várva figyelem arcát.
- Rendben,
csináljuk így. Holnap reggel elmegyek a házadhoz, és akkor odaadom neked, így
megfelel? –elégedett bólogatásba kezdek.
- Tökéletes.
Egyébként, mit szeretnél csinálni? –mosolygok gyönyörű íriszeit figyelve.
- Igazából
nem tudom, csak veled szeretnék lenni, szóval mi lenne, ha sétálnánk, s közben
kitalálnánk valamit? –irtózatosan aranyos srácot találtam magamnak, csak
sikerülne belelátni a fejébe, hogy értsem, mikor mire gondol.
- Benne
vagyok. –mosolygok rá, mielőtt még elindulnánk, ki tudja, hová. – Csak azt
ígérd meg nekem, hogy nem tévedünk el! –próbálok komoly tekintettel nézni rá,
de amint kisujját nyújtja, mosolyognom kell.
- Kisujj
esküt tettem, szóval tiéd a kisujjam, ha mégis eltévednénk. –mondatára hangosan
felnevetek.
- Nekem egy
kicsit több kell a kisujjadnál. –mondom telhetetlenül.
- Mire lenne
szükséged? –somolygom, miközben magamban végiggondolom, nem mondom meg. A szerelmére van szükségem.
- Az titok,
majd megtudod, ha eltévedünk. –gonoszan mosolygom előrefelé tartva.
- Akkor most
már direkt eltévedem. –azt hiszem, ezt egy enyhe fenyegetésnek szánta.
Belegondolva nem biztos, hogy jól járnék, ha eltévednénk, s el kéne neki
mondanom.
- Lehet,
hogy nem jársz jól. Inkább ne tévedj el. –felsóhajtok, majd mosolytalan arccal
nézek hátra rá.
- Mi az?
Most már nincs szükséged arra a bizonyos dologra? –megrázom a fejem, és
megállok, míg pontosan be nem ér engem.
- De, van.
Azonban lehet, hogy később több lesz. –fonalat elvesztett arccal néz rám.
- Teljesen
összezavartál… -motyogja. –Viszont, ha mégis eltévedünk, akkor elmondod.
Megpróbálok nem eltévedni. –hangjából őszinteség hallatszik, így tudom, ha el
is tévedünk, nem direkt van. Remélem, nem tévedünk el.
- A
kérdéseket mire írjam rá? –váltok témát.
- Biztos van
nálam papír, csak várj egy kicsit. Egyébként mi a téma? –kabátja zsebeiben kezd
matatni. Esküszöm, mintha magamat látnám.
- A pénz.
Tudod, mivel karácsony van meg amúgy is minden akörül forog. –egyik zsebéből
előhúz egy enyhén gyűrött papírt.
- Bocsi a
lap minőségéért. Nem erre a tárolásra tervezték. –kuncogok, majd elveszem a
felém nyújtott papírlapot. Szinte ugyanazt csinálva, mint JaeJin, kezdem
keresni a tollam, azonban nekem sokkal előbb sikerül megtalálni. – A nők nem
szoktak táskát hordani? –kíváncsian néz rám egy elfojtott ördögi mosollyal.
Tudja, mitől érzem magam kínosan.
- Minden
nőnek úgy kell csinálja, mintha ő is a „legtöbb”-be tartozna? Alapból meg, ki
mondta, hogy nő vagyok? –s akkor most már nézhet űrlénynek is. Ez az, Joohyun!
Ha nem lett volna kínos, akkor nesze, itt van ez! Egyszer igazán rábólinthatnék
már valamire.
- Nem vagy
nő? Akkor fel kell dolgoznom az eddig lehetetlennek tűnt dolgot. –legalább nem
nevet. Látszik, hogy magába fojtja. Aranyos.
- Milyen
lehetetlen dolgot? –én se tudom, miről beszél, ő se tudja, miről beszélek.
Tényleg jó páros lennénk, csak meg kell tanulni beszélni a másik nyelvét.
- Ha nem
vagy nő, akkor én azt hiszem, meleg vagyok. –akaratomon kívül is felnevetek.
Szóval tetszem neki? Hogy tud ennyire összezavarni valaki? Én tényleg csak most
vagyok először igazán szerelmes, s nem értem a bókok valódi jelentését?
- Azt se
mondtam, hogy pasi vagyok! –összeszűkített szemekkel nézek rá, aminek látványa
összezavaró lehet a mosolyom mellett.
- Tudod,
mit? Nem érdekel, mi vagy. Én akkor is kedvelnélek, ha egy megtépett galamb
lennél. Zárójelben hozzáteszem, ki nem
állhatom a galambokat, szóval remélem, érted a lényeget. –bár boldoggá tesz,
amit mond, kissé sokkol is. Nem, nem az, hogy nem csípi a galambokat. Azzal
nincs baj. Inkább csak csendben elkezdek írni pár jónak tűnő kérdést a lapra,
majd szintúgy szótlanul visszaadom neki. Zsebre rakom a tollam, s újra
elindulok. –Mellesleg mondhatok neked valamit? –kérdőn nézz rám, mire én csak
bólogatok. –Eltévedtem, de tényleg. Emellett a bolt mellett most mentünk el
másodjára. Nem az én helyem ez a környék. –felsóhajtok egy óriásit, amivel
egyszerre próbálom leplezni csalódottságom.
- Igazából
elég a kisujjad, nem kell más. –legalábbis nem szeretném elmondani egyelőre.
- Szóval nem
mondod el? –most már az ő arcán is egy kisebb csalódottság ült el.
- Sajnálom.
–motyogom, majd teszek egy kört magam körül, hátha tudom, hol vagyunk, de nem
járok sikerrel.
- Megnézem a
telefonomon, hol vagyunk, aztán hazakísérlek. Erről jut eszembe, még mindig
nincs telefonod? –előveszi a készüléket kabátja zsebéből, és nyomkodni kezdi
azt.
- Nincs. Azt
hiszem, nem is lesz. –gyönyörű arcát figyelve beszélek hozzá, még ha ő ezt nem
is látja.
- Hmm,
értem. –teljesen unalmas hangnemben mondja, a tekintete felemelése nélkül.
- Megtaláltad,
hol vagyunk? Na, meg azt, hogy merre kell menni? –helyesel, aztán kisujját
nekem ajándékozza, én pedig saját legkisebb ujjammal fogom meg azt.
- Te vagy az
első ember, akinek három kisujja van. Azaz úgy biztosan te vagy az első, akinek
úgy van három, hogy az egyik másnál. –somolyog mélyen szemeimbe nézve, mielőtt
elindulna velem.
- Nem
biztos. Ne hazudj a szemembe. –pont olyan aprók a lépteim, mint a somolygásom,
mikor ezt mondom.
- Nem
gondolom, hogy az hazugság lenne, mikor valaki úgy mond valamit valakinek, hogy
úgy tudja, az az igazság. –lenézek ujjainkra, ezt követvén vissza rá.
- Azonban a
másik személy nem tudhatja, a másik tényleg nem tudta-e, hogy hazugság, amit
mond. –minél tovább megyünk, annál ismerősebb a hely.
- Viszont
megbízhat a másikban. Bae Joohyun, te bízol bennem? –ha nem nézném, akkor is
tudnám, engem bámul, hiszen érzem a tekintetét.
-
Egyértelműen bízok benned, Lee JaeJin. Én csak annyit mondtam, hogy nem
feltétlenül van igazad, s ez így egy hazugság. –a második mondatot már fele
olyan hangosan sem mondom, mint az előzőt.
- Én meg
azt, hogy az nem szándékos nem igazat mondás, nem nevezhető hazugságnak, ha
bízol bennem. –mormogja az orra alatt, ami mosolygásra késztet.
- Jó, ne
haragudj. Te győztél. –és igen, ennek a srácnak tényleg mindig igaza van. De
nem zavar. Sőt még tetszik is. Azt hiszem, minden tetszik, ami ő.
- Nem
feltétlenül az volt a célom, hogy igazam legyen, csak a megértés számit.
–vigyorodik el, de én próbáljam elhinni, nem érdekli az igazat adás ebben a
helyzetben. Az egészen kuncognom kell egy kicsit.
- JaeJin…-mondom
lejjebb vett hangerővel, s felé fordulva, mire ő rögtön szemeimbe néz, ezért én
is övéibe.
-
Hallgatlak. –szemei alapján azt kell mondanom, hogy mosolyog, egyértelműen amellett,
hogy gyönyörű íriszei vannak.
- Igazából
borzasztóan boldog vagyok azért, mert megismerhettelek. –mondom ki szinte
gondolkodás nélkül. Elég fáradt vagyok, így néhány szó már csak kifolyik a
számon. Mondjuk, még így is próbálok vigyázni, ne mondjak semmi olyat, amit nem
kéne.
- Én is.
Amúgy meg, te se nagyon tudod, hol laksz. Alig jövünk öt perce, de már ide is
értünk. –kellemetlenül érzem magam, hiszen én is úgy éreztem, eltévedtünk,
pedig csak egy kisebb kerülőt tettünk, amivel gyalog haza lehet menni a
munkahelyemről. Minden bizonnyal többet kéne tekeregnem a környékemen.
- Ah, ez
kínos. –kuncogok fel. – Akkor köszönöm, hogy hazakísértél. Most is. –vigyorgok.
- Nincs mit.
Reggel jövök a válaszokkal. Szia! –már a ház ajtajában állok, mikor visszaköszönök
neki, majd felvonszolom magam a lépcsőn, végsőül minden dolog elvégzése után
bedőlök az ágyamba. Azonban szerencsétlenségemre aludni egyáltalán nem tudok,
kikelek az ágyamból, s beizzítom a gépen. Bár a kazettás zene híve vagyok, ez
alkalommal az internetről szeretnék keresni valamit. Tény és való, leragadtam a
SS501-nál, ezért is próbálok most megismerni más csapatokat is. Végül mégis
csak egy szóló előadónál kötök ki, a neve pedig: Rain, dalcíme: Rainism. A számok
csak jönnek egymás után, én meg egyre kevésbé vagyok magamnál.
Reggel,
mikor felébredek, az arcom az asztalba van temetve, a gép viszont még mindig
zenél. Hány száz dala van ennek a srácnak? És miért van ennyire szép hangja?
Egy gyors mozdulattal nyomom ki a számítógépet. Fürdőbe sietve egyik kezemmel
fogamat mosom, másikkal fésülködöm, ugyanis most már nem tudom felkötni, miután
ezekkel végeztem, úgy tervezem, rabnak öltözöm, Igaz, zoknim nem látszik, de
csíkos, ahogy pólóm is, sőt még a alsóneműm is. Még egy csíkos pulóvert is előhalászok. Ötletem
sincs, milyen dalok jöttek be az éjszaka folyamán, de nem voltak rám jó
hatással, azt hiszem. A ház elé érve hál’ Istennek JaeJinnel találom szembe
magam, na, meg azzal, hogy ma kiváltképp jó idő van.
- Jó
reggelt! –mosolygok rá kissé kába fejjel.
- Neked is! –mosolyog.
–Úgy nézel ki, mint aki másnapos. –röhög fel.
- Kevesebbet
aludtam, és egész éjszaka zenét hallgattam. –nevetek egy aprót én is.
- Itt vannak
a válaszok. –nyomja a kezembe a lapot, amit én rögtön zsebre vágok. –Délután még
találkozzunk, rendben? –helyeselően bólogatok. –Négykor a padnál?
- Tökéletes.
–egyezek bele. –Akkor ott, viszont most sietek, szia! –alig várom meg
köszönését már indulok is a napi pusztulókúrámra, vagyis buszozni. Melegebb
van, szóval az emberek büdösebbek és úgy tűnik a melegtől az emberek nagyobb
darabok lettek. Nagy nehezen sikerül túl élnem ezt a fantasztikus utat, s
levegő után kapkodva szállok le a buszról. Utálom. Azonban, ha nem lenne,
tutira hiányozna. Na, várjunk, ezt inkább újragondolom. Ha nem lenne, tuti nem
lenne nálam boldogabb ember. Az elolvadt hó után maradt tócsákat kerülgetvén
sétálok el az irodáig, s csak egyszer mentem neki majdnem valakinek, amit
hosszadalmas bocsánatkérés követet a részemről. A lift lassan felszállít a
megfelelő emeletre, majd helyet foglalok. Kiveszem a papírt a kabátom zsebéből,
majd levetkőzöm. JaeJin válaszai mosolygásra késztetnek, még ha semmi olyan
nincs benne, amitől boldognak kéne lennem, csak írása eszembe jutatja a
levelet, mit nekem írt. Alapvetően nem szeretek a pénzzel foglalkozni, így ez a
cikk sincs ínyemre, főleg, hogy ez az utolsó, amit ebben az évben írok.
Holnaptól szabadságon vagyok. Magam elé
veszek egy másik lapot, s arra írni kezdek. Szépen sorba haladok a kérdéseken
és azokra való válaszokon, próbálom úgy leírni, mintha egy valós szituáció
lenne, annak ellenére, hogy egyedül ülök az egész irodában. Még csak huszadika
van, de már mindenki szabadságon, azaz azt hiszem, HongKi nem, tehát vele még
találkozom ma. Pont befejezem a cikknek az írását, mikor megáll előttem az
előbb említett személy.
- HongKi,
szia! –mosolygok felé fordulva.
- Helló!
Látom, pont végeztél, ha odaadod, akkor megcsinálom. – aranyosan néz vissza
rám.
- Bemegyek
veled, úgy sincs jobb dolgod. –állok fel helyemről, betolom a széket, s kezembe
veszem a papírlapot, majd elindulok.
- Szóval azt
mondod, unalmas munkám van? –kérdésén szinte rögtön röhögni kezdek.
- Dehogy,
csak nincs dolgom. –a helyéhez érve le is ül, én pedig elé teszem irományom. –
Mellesleg te hogy-hogy még dolgozol? –kérdőn nézek rá.
- Valakinek
muszáj bejönnie és hát, nekem nincs más dolgom, így én vagyok itt. Zavarlak? –vigyorog,
s tudom, a kérdést nem gondolja komolyan.
- És
hogy-hogy nincs dolgod? –ülök le én is.
- Tényleg
szereted sokáig fűzni a dolgokat. –somolyog. –Mert magányos vagyok. –mondja ki
egyszerűen, amire alig bírok reagálni. Nyelek egy nagyot, mielőtt újból szóra
nyitnám a szám.
- De hát,
biztos van valaki, hisz nagyon jó személyiséged van. –mondom biztatóan.
- Ma elvileg
megismerek valakit. –húzza mosolyra száját újra. –Neked meg hajrá annál a
srácnál! –fogait mutatva, fülig érő szájjal fordul felém.
- Az egész
iroda tud róla? –mondom úgy, mint aki ki van akadva, de közben mégis kuncogom.
HongKi csak bólogat. Miután végeztünk a cikk megszerkesztésével plusz
kibeszéltük az életünket, elindulok. Bár még csak félhárom van, így bőven van
időm, a találka idő előtt. Próbálom a gondolataimat elterelni JaeJin felől,
viszont egy idő után tényleg olyan, mintha az ő hangját hallanám.
- Ya, ya! Ne
rohangálj, míg a végén elesel! –magam mögé nézve azzal képpel találom szembe
magam, hogy JaeJin egy körülbelül négy éves kisfiút kerget, mire én elindulok a
gyerekkel szembe, s felkapom őt, amitől bizonyára megijedhet, hiába nem az volt
a célom, s így indulok JaeJinhez.
- Hali! –mosolygok
JaeJinre.
- Ah,
Joohyun! Megmentő vagy! Hogy a fenébe csináltad? –amint kimondja a nevem, a
kölyök is megnyugszik.
- Nem olyan
nehéz az. –nézek megkönnyebbült arcára.
- Szinte
lehetetlen kezelni, folyton futni szeretne. –ennél édesebb kiakadást még életemben
nem hallottam. Szóval mitől férfi a férfi? Mivel nem hinném, hogy ők az
erősebbek.
- Figyelj,
felnőtt korodban nem kezdhetsz el szaladgálni összevissza, ugyanis hülyének
néznek. Kicsiként pedig azért nem csinálhatod, mert veszélyes. Akkor mitől is
szabad az ember? Csak olyan helyre kell vinni, ahol csinálhatja, amit szeretne.
Esetleg lehetsz gonosz, és elveheted a szórakozását. Ennyi az egész. –először a
kissrácra, majd a nagysrácra nézek.
- Ugye
egyszer anyuka leszel? –kezd vigyorogni JaeJin.
- Nagyon
remélem. –somolygok, majd lerakom a gyereket a földre, de a kezét megfogom. –Egyébként
ki a kissrác?
-
Unokatestvérem, de képzeld el lesz unokaöcsém is. –emlékszem, mennyire el volt
keseredve, mikor tudomást szerzett a nővére házasságáról, ezt viszont most
mégis felhőtlen boldogsággal mondta.
- Ez
fantasztikus! Gratulálok! –annyira boldogan nézek rá, mint ő rám.
- Engem szeretnének
keresztszülőnek, viszont én tiltakozom, mivel egyedül vagyok. –motyogja.
- Még van
kilenc hónapod összeszedni valakit. Minden rendben. –bíztatóan nézek szemeibe.
- Ezt a
lurkót amúgy Wooyoungnak hívják, s úgy tűnik, hatással vagy rá. Ja, és egész
délután velünk lesz. Később derült ki, hogy vigyáznom kell rá. –vakarja meg
tarkóját zavartan.
- Nem baj.
Alapból sem tudom, mit fogunk csinálni vagy, hogy eleve mit terveztél. –lepillantok
Wooyoungra, aki elvágyódva néz a tömeg felé.
- Azt
mondtad, segítsek neked ajándékot találni, szóval gondoltam, kitalálhatnánk
valamit. –csak a fejemmel jelzem, benne vagyok, miközben leguggolok Wooyounggal
szembe.
- JaeJin
rosszul bánik veled, ugye? –szemöldökömet felhúzva, szórakozva nézek rá.
- Igen. –biggyeszti
le az ajkait, s fejével heves helyeselésbe kezd.
- De nem tehet
róla. Veszélyes télen rohangálni. –próbálom védeni JaeJint, azonban ő már kis
híján a haját tépi.
- Most te is
vele vagy? Gonosz a néni. –JaeJinre pillantok, aki csak elégedetten néz
unokatestvérére.
- Alig
vagyok idősebb, mint JaeJin! Hogy lehetnék néni? A gonoszt még elfogadom, de
azt, hogy néni, kikérem magamnak! –állok fel.
- Lehet,
hogy néni, de legalább szép a néni. –motyogja Wooyoung.
- Látod? Az
unokatestvérednek jó ízlése van. –fordulok JaeJin felét, ismét rokona kezét
fogva.
- Szerintem
szebb vagy, mint szerinte, tehát én nyertem. –mondja büszkén.
- Mindig te
nyersz. –kicsit hanyagolom a témát, s el is kezdek az ajándékon gondolkozni,
alig egy perc múlva már jön is egy ötletem. –Szeretik a szaunát? Vehetnék nekik
egy bérletet. –én meg vagyok elégedve az ötletem, ahogy elnézem JaeJin is, sőt
Wooyoung is.
- JaeJin
szülei imádnak szaunába járni! –örül meg a kissrác, én pedig újból felkapom.
- Ez tényleg
így van! Tudom, hogy utálsz buszozni, de ha most egyszer ráveszed magad, akkor
ezt letudhatjuk most. –esküszöm, nem emlékszem, mikor mondtam, hogy utálok
buszozni, mondjuk, nem nehéz észrevenni.
- Csináljuk.
–adom be a derakam, miután magamban végig vacilláltam. A buszmegálló szinte
mellettünk van, így oda nem nehéz eljutni. Mázlink van, mivel a busz is gyorsan
jön, plusz mivel gyerek van nálunk még helyet is kapunk. Imádom az udvarias
embereket. Én az egész utat végig kőpapírollózom a kicsi Wooyounggal, JaeJin
pedig csak mosolyog rajtunk.
- Minek
hívjam a nénit, ha nem néninek? –csillogó szemekkel néz rám. Talán ezt imádom a
legjobban a gyerekekben, a csillogó szemüket.
-
Joohyunnak. A Joohyun tökéletes lesz. –ajkaim maguktól mosolyogni kezdenek, az
én akaratomon kívül.
- Rendben,
akkor Joohyun néni. –nem tudom, hogy JaeJin vagy én kezdek előbb nevetni.
- A nénit
tüntesd el onnan, úgy tűnik, Joohyunnak nem tetszik. Nincs mit tenni. –csak mosolyogva
nézek JaeJin felé, de tekintetem annyira szerelmes, mint még soha, ami nagy
eséllyel neki is feltűnik, hiszen megpuszilja homlokomat.
- Akkor
Joohyun nővér? –amint megszólal, tekintetem rögtön visszafordul felé.
- Az
tökéletes lesz. –hüvelykujjammal mutatom, mennyire tetszik.
- De ha
idősebb vagy, mint JaeJin, akkor ő miért nem hív nővérnek? –kíváncsian néz
kettőnkre. –Vagy ti afféle szerelmesek vagytok vagy mik? –tökéletese zavarba
jöttünk mindketten. A szerencse viszont mégis velünk van, mert a busz pont
megállt a nekünk megfelelő megállóban. Közvetlen a szaunánál rakott le.
- Bemegyek
egyedül, ti csak helyet foglalnátok. –vigyorgok rájuk, majd bemegyek. Kiállok
egy sort, ami kemény három emberből áll, s vásárolok egy féléves bérletet, ami
most akciós, ezt követve visszamegyek a két sráchoz. –Kész is vagyok! –az úttesten
átmenve a másik megállóba állunk, míg nem jön a busz. Eleinte még szórakoztató,
hogy késik. Egészen addig, míg nem telik el húsz perc, akkor már nem vicces. –Szóval
ez is egy ok, amiért utálok buszozni! –mondom kissé ingerülten. Miután már
mindenki lenyugtatott mindenkit, megérkezett a várva várt busz, de hát, ennyi
késés után egyértelműen tele van. Nincs dolog, amit jobban rühellek, mint ezt.
Fél óra késés, háromnegyedórás út. Amikor leszállunk, még mindig ideges vagyok
kissé, azért inkább meg se szólalok, csak mély levegőket veszem.
- Hé,
Joohyun, nyugi! Minden nap buszozol, tudod, milyen ez. –simogatja meg a hátam.
- Minden nap
csinálom, és most untam meg végleg. –mormogom. –Esküszöm, vezetni fogok.
- Én veled
vagyok, nyugi. –ölel át fél kézzel, mivel a másik keze Wooyoungé.
- Köszönöm. –motyogom
fejemet mellkasába fúrva. –Hazamegyek, jó?
- Ne
kísérjelek el? –nem szeretem az eldöntendő kérdéseket, de azt hiszem, életemben
egyszer mondok nemet JaeJinnek erre a kérdésére.
- Most az
egyszer menni fog egyedül is. Sziasztok! –integetek nekik.
- Ne borulj
ki annyira. Szia! –nézz még egyszer szemeimbe JaeJin.
- Szia
Joohyun néni, vagyis nővér! –integet igazi kisgyerek módjára Wooyoung, s én
végre mosolygok egyet, mielőtt haza mennék.
Körülbelül
három óra múlva már majdnem ott tartok, hogy beállok a zuhany alá, miközben azt
énekelgetem: ,,Rossz fiú leszek, rossz fiú leszek, egy rossz fiúnak kell lennem”
–köszönöm, Rain, fülbemászó rossz fiú vagy- mikor megszólal a csengő. Ekkor már
teljesen nyugodt vagyok, hisz a tea segített rajtam.
- Igen? –szólok
bele a kaputelefonba.
- Le tudnál
jönni egy pillanatra? Szeretnék mutatni valamit. –hallom meg JaeJin hangját.
Azt hiszem, mi tényleg vonzzuk egymást. Véletlenül folyton ugyanott vagyunk, de
ha ez nem jön össze, akkor direkt.
- Persze,
egy perc és lent vagyok. –magamra kapom kabátom, aztán csizmám, s elindulok
lefelé a lépcsőn. Ötletem sincs, mit szeretne ilyenkor, de hangja alapján nincs
baj. Ahogy ígértem, egy perc alatt le is értem, azonban akkor egy olyan látvány
fogad, amire egyáltalán nem vágytam és az egész hasam görcsben áll tőle, úgy
érzem, sírnom kell, de inkább csak kapkodom a levegőt. Az egyetlen, drága,
kedves Yeri éppen JaeJin nyakába csimpaszkodva ölelgeti őt, valami összenyomódik
kettőjük között, csak éppen azt nem látom, mi az. Jobban belegondolva, nem is
érdekel, mi az. Lassú léptekkel megyek vissza néhány lapot letépve a falról, s
otthonomban széttépve a kukába hajítom azokat. A kádat megtöltöm vízzel, s
merengve ülök bele, miután levettem ruháimat. Ezt akarta mutatni?
